
Az utolsó óráit tölti a Neptunusz a Halak jegyében
Holnaptól a kora esti órákban a a Kos jegyében folytatja útját Neptunusz. Jelentősnek gondolom, igen, mert egy új világciklus indul el, amihez napokon belül a Szaturnusz is kapcsolódik.
Amikor a Neptunuszt felfedezték 1846-ban, akkor a Neptunusz a Vízöntő 25. fokán állt. Talán kevesen tudják, hogy a Szaturnusz is akkor a Vízöntő 25. fokán állt. Tehát együtt álltak a Neptunusz felfedezésekor, ahogyan most is együtt állnak az égen. Jelenleg csak 2 fok választja el őket egymástól, de napok kérdése csak, és a Szaturnusz is át fog lépni a Kosba és annak 0. fokán már ketten fognak osztozni február 14-től.
A két hatás igen ellentétes, mivel a Neptunusz feloldja mindazt, amit a Szaturnusz felépített. Vagyis feloldja azt a valóságot, amit az egónk felépített és szép lassan szétesik az a kép, amit a világról eddig hittünk kollektív szinten. És bár a zavarodottság korának is hívhatnánk, a neptunuszi szétesés és feloldódás folyamatán keresztül túljutva azt is jelenti, hogy lehet másfajta valóságban is élni, mint amit eddig hittünk.
Korszakváltó, igen, úgy vélem ez az időszak a tudatváltás szintjén. A Kos jegyétől indul minden. A Halak ezzel szemben az utolsó jegy, ami a lezárás, az elengedés és a felkészülés ideje volt. Lezárul véglegesen egy régi tudatszinti működés - és ez asztrológiára is igaz. Egyfajta kollektív gondolkodás elveszti az erejét. Ez a Neptunusz. Nem új események a fontosak, hanem tudatváltás.
És ha már Kos, talán többen elkezdenek foglalkozni a lelkükkel, a tudatukkal, és az egójukkal…
