Nyári napforduló napján...
✨Különleges ez a mai nap, épp a nyári napforduló napján zárult le a 3 éve elindított asztrológiai tanfolyamom. Ma volt az utolsó közös óránk így együtt. Most már csak a vizsgák vannak hátra, elméleti és gyakorlati.
Ma van a legtöbb fény, mivel itt éri el a fény a maximumát. Ez a legfényesebb napja az évnek! Azt hiszem méltó befejezés a szellemi kiteljesedéshez, a tanulmányok befejezéséhez és hogy a maximumát elérjük annak, amit fokozatosan lépésről-lépésre építkezve megtanultunk.
3 év alatt nagyon sok mindennel foglalkoztunk, a radix elemzésen túl prognosztika, szinasztria, mundán, kérdő asztrológia is része volt a tananyagnak. Tudom, hogy még nagyon sok mindennel lehetne foglalkozni és biztos vagyok benne, hogy lesznek, akik mennek majd tovább ezen az úton. Az sem baj, ha valaki itt megáll.
Tapasztalat, hogy nagyon kevés emberből lesz hivatásos asztrológusos, mert nem mindenkinek ez az útja.
Aki itt maradt a 3 évben kéthetente minden második szombat délelőtt, bátran mondhatom, hogy nem a papír szerzéséért maradt itt, hanem a saját szellemi fejlődéséért. Az ezotériának ez a valódi célja, és nem az üzletcsinálásé, amit ma már mintha elfelejtettek volna. A "fizetek tehát kapjak érte valamit" materialista felfogás van többségben jelen. "Kapjak legalább egy papírt".
Aki meg tudja nyitni a lelkét, a szívét a befogadásra, az valóban kaphat. Nagyon sokat kaphat és több lesz általa.
Régen, és még az én időmben is a belső fejlődésért mentünk tanulni asztrológiát, hogy lelki tanításokhoz, mélyebb megértéshez hozzá juthassunk. És minden tanítóm valamit hozzá tudott tenni, amitől több lehettem.
A világ nagyon felgyorsult, rengeteg információ kikerült, és tény ,a hogy sok információ között nehéz eligazodni, szűrni kell.
Ez a káosz időszaka, az átmeneté, a hanyatlásé, amikor már a régi struktúrák összeomlanak. Ebben a kozmikus ciklusban vagyunk, és az értékvesztések közepette egyre nehezebb kiszűrni mi az igazi, valódi. Ki az az Igazi, a Valódi. Vizsgázik az erkölcs, a dharma.
A megnyílt információhalmazt lehet szellemi célokra, belső transzformációt segítendően átadni, és lehet profán, azaz haszonelvű célokra is közreadni, használni. Mindenki eldöntheti, melyik az ő útja.
Visszatérve a záró gondolathoz, a záró naphoz, a 3 év élőben való jelenlét nagy vállalás, elköteleződés és áldozatok meghozatalát jelentette. Nemcsak a tanulóknak, akiket nagyon megkedveltem ez idő alatt -, hanem nekem is. Más az élőben átadott tudás, ahol közben együtt formálódunk, együtt tapasztaljuk meg a világi eseményeket, történéseket és a különféle "választott" életutakat. Akinek az útja ide vezetett találkoztunk, és akinek az útja máshova, így van rendjén. Mindenki megtalálja a maga útját. Hálás vagyok érte.🙏
Hogyan tovább? Szintézis modul július 5-től. Akik már haladók, de nincs hol gyakorlati tudást szerezni, tud még csatlakozni, a jelentkezés nyitott. Részletek az oldalamon. Egyelőre új 3 éves kurzust nem tervezek indítani, helyette intenzív 4-5 hetes etapokban van lehetőség tanulni. A legközelebbi alap#1, alap#2 várhatóan ősszel indulnak. Ha valakit érdekel, írjon.
✨Egy ciklus ma méltó módon lezárult. Itt az idő megállni, és hagyni, hogy a tudás kibontakozhasson Mindenkiben.😊🙏
A banketten találkozunk! ❤
Reni
