Tudunk-e félelem nélkül élni szabadon? Mars a Vízöntőben

2020.03.31

A Mars belépett a Vízöntő jegyébe és együttállásba került a nemrég jegyet váltó Szaturnusszal (március 22.). A Mars a Vízöntő jegyében általában az emberiségért, egy magasabb eszme érdekében cselekszik. A Szaturnusz fényszögei a kötelességgel és a felelősséggel állnak kapcsolatban. A Szaturnusz együttállásai korlátozzák vagy keretek közé szorítják az adott bolygót egy adott cél elérése érdekében. A Mars-Szaturnusz együttállás a kontrollal, a katonai jellegű irányítással és hatalommal kapcsolatos, amely bizonyos emberekből ellenállást, félelmet vagy dühöt, kényszeres cselekvést is kiválthat. Fontos megérteni, hogy a vízöntő jegyében létrejövő energiák nem az egyéni érdekekre irányulnak, hanem egy nagyobb eszméért, célért  vagy közösségégre - legalábbis a magasabb tudatossági szinten így működik. És miért ne működhetne? 

A félelem hatalmat akar

Ettől a bolygóállástól tehát nem kell megijedni, ennek az energiának az idejét és a szükségszerűségét jelzik csupán a jelenlegi konstellációk, amikkel ha együtt tudunk rezegni, azt jelzik, hogy nincs különösebb feladatunk az irányítással vagy a hatalommal, mert nem billent ki valamelyik szélsőséges irányba. Ellenkező esetben, ha kibillenünk, bizonytalanságérzés fog el, akkor arra figyelmeztetnek a reakcióink, hogy az irányítással és a hatalommal egészségtelen kapcsolatban állunk. Olyan emberek rezonálnak félelemmel a Mars-Szaturnusz konstellációkra, akikben egyszerre jelen van az alárendeltség érzése és az irányítás (a hatalom) megragadásának kényszere. Kiváló időszak az önvizsgálatra, hogy visszanyerjük belső egyensúlyunkat, amely nem a félelmeink kompenzálásából táplálkozik.

Lobbanékony energiák 

A Mars a Vízöntő jegyét uraló Uránusszal kerül feszült fényszögbe (kvadrát), amely április 7-én válik egzakttá. Az Uránusz váratlan, megjósolhatatlan eseményeket, esetleg erőszakos megnyilvánulásokat is jelezhet. A kiszámíthatatlanságot az erősen kontroll-vezérelt emberek viselik a legrosszabbul. A kvadrát fényszögek általánosságban önmagunkban rejlő tudattalan akadályokat és korlátozásokat,  félelmet, görcsös állapotokat jeleznek, amelyek intenzíven robbanhatnak. Fizikai tünetekben is megjelenhetnek: stressz, magas vérnyomás, fejfájás, görcs, ízületi fájdalmak, balesetek - esés. 

Fontos, hogy az esetlegesen feltörő indulataink, saját félelmeink ne vegyék át felettünk a hatalmat, és higgadtan, objektíven, ne pánikszerűen cselekedjünk. A belső középpontunkra figyeljünk, ahonnan a legtöbb stabilitást nyerhetjük hosszú távon; ha ez nem megy, keressünk fel szakembert!

A befolyásolható Merkúr még mindig sodrásban

A Merkúr még a Halakban jár, közeleg a Neptunuszhoz (április 3-4.), ami a kaotikusság hírében áll; az ész itt kevésbé tud jól érvényesülni, mert a vizes jegyből fakadóan elvihetnek az érzelmeink és a csapongó képzeletünk (pozitív és negatív irányba egyaránt), vagyis a szubjektivitási faktor itt igen magas. Mindez tévedésekhez, elhamarkodott döntésekhez - a tények figyelmen kívül hagyása és a fegyelmezetlen elme miatt rossz helyzetfelismerésekhez (butasághoz) vezethet. Jobb nem hozni fontos döntéseket ilyenkor. A zavarosban kell tudni most úgy eligazodni, hogy ne essünk pánikba, bármi is történjen. A tudatosság nagyon fontos. Figyelmünket fordítsuk az új tervekre és elképzelésekre, energiáinkat fektessük be kreatív és építő jellegű tevékenységekbe! A Merkúr április 11-én hagyja el a Halak jegyét és lép a Kos jegyébe, ahol ugyan már tisztábban látunk, megjöhet a vállalkozó kedv is, ám a hevességgel és a türelmetlenséggel még  akadhat dolgunk.