Tudhattad volna - A Merkúr előre indult

2020.11.06

A Merkúr november 3-i irányváltása az, amely kő keményen jelzi, hogy egy útelágazáshoz érkeztünk. Valami ilyesmi érzésekkel és felismeréseket hozva: "-Persze, hogy tudtam, de nem sejtettem!" stílszerűen idézve az Oscar c. filmből. Lehet reménykedni, de ez most nem egy gördülékeny helyzet, ahogyan azt a világi események is jelzik. A Merkúr az elmúlt napokban olyan erőteljes bolygóhatások között váltott irányt (Jupiter, Szaturnusz és a Plútó) és indult meg előre, amelyek segítik, hogy önmagunk igazságához közelebb kerüljünk.

A Merkúr egy olyan bolygó, amely szeret reménykedni, vagyis ha az igazságot túlságosan elnyomtuk magunkban, akkor most szembe kell nézni a tényekkel és a valósággal. A Szaturnusz most megállít, és azt mondja, eddig és nem tovább. Nem ajánlatos a régi irányt folytatni és ahhoz ragaszkodni, ha nem szeretnél most még több barikádot magad köré. Ezek a remények felemésztenek és így nem sok energia marad a változásra. A Szaturnusz-Merkúr erőteljes hatásai napok óta a figyelmet egy adott témára irányítja azért, hogy meglássuk az igazságot. A csalódottság, vagy az, hogy nem az elvárásaink szerint alakultak a dolgaink,  indulatokat, vitákat, kritizálást robbanthat ki, másokat kezdünk el bírálni, kioktatni vagy bántunk meg a szavainkkal.

Az új folyamatokat a Merkúr mostantól támogatja és az életképes helyzeteket, üzleteket. A Mars ugyan még hátráló mozgásban van, de az elkövetkezendő napokban az irányváltáshoz készülődve lelassul és november közepétől megindul előre. A Mars előre indulása lélektanilag egy nagy fordulópont, mert az új kezdeteket segíti elő és nem a régit. És bizony számolnunk kell azzal, hogy a harc a régi és az új között felerősödik. Akár belül, akár kívül éljük ezt a harcot meg, nagyon intenzív folyamatok és változások jöhetnek. A november végi holdfogyatkozás ezt kicsúcsosíthatja.

Többen megkérdezték tőlem, ki nyeri az elnökválasztást. Kedden végig elemeztem a prognosztika csoportommal a jelölteket, megvizsgáltuk szekunder direkcióval és szolárral, és azt mondtam, hogy Joe Biden. Azt hiszem bele illik a fent leírtakba. Egy új fejezet küszöbén vagyunk?