Nem megszokott terepen járunk

2026.01.22

…a megszokásokat érdemes elengedni, és nyitottan alkalmazkodni a változáshoz...

A befagyott Balaton ritka és új élményeket adhat sokunknak. Pont úgy, ahogyan az az 5 bolygó is, amely néhány napja még a Bakban tömörült, mostanra már kiegészülve újra ötös fogatként hasítanak tovább a Vízöntőben, mivel a Mars is velük tart holnaptól. 

Erről a tömörülésről azért is a Balaton jutott az eszembe, mert ritka, hogy befagyjon, hogy korizni lehessen rajta, nem szokványos, amire gyorsan kell reagálni, ki tudja meddig lehet, nem mindennapi, nem kiszámítható és mondhatni nem egy normális állapot, amit most ki lehet használni. Nem automatikusan mindenkinek. Amiket most felsoroltam, ezek a jelzők mind a Vízöntők sajátjai, amit az itt áthaladó bolygók a maguk módján felerősítenek. 

Mit is üzenhet ez szimbolikusan nekünk? Menj fel a jégre, és majd kiderül, mit tudsz? Nem egészen erre gondoltam, de akár még ez is lehetne, hiszen az egyik alapvető cél most, hogy maradj talpon, mind fizikailag, lelkileg és egzisztenciálisan. És ez a mostani időszakban nagyon fontos, hiszen a válság, az egzisztenciális szorongás a jövővel kapcsolatban össztársadalmi szinten itt van, fokozódik. Szóval csúszós a jég... óvatosan.

A Vízöntő jövőorientált jegy, így nagyon erős fókuszt kap, hogy foglalkozzunk a jövőnkkel, és lássunk előrébb. "Haladjunk, haladjunk" - nagyjából ezt szajkózza a Vízöntő belülről, és aki megragadt vagy túlélő módban volt sokáig, azoknak feszült időszak lehet, nyomás alá helyezheti őket, mert sok mindent újra kell értelmezniük.A Bikák, Oroszlánok, Skorpiók és a Vízöntők egyike sem szereti a változást, alapvetően rugalmatlan jegyek ellenállóak, ám ha mégis változtatnak akkor azt nem sietik el, de ha megteszik, az végleges. Sokuknál most eljöhet a változtatás ideje. 

Az öt bolygó nyomása leginkább őket triggerelhetik kényszerű elmozdulásra, de természetesen az egész horoszkópot kell értékelni a maga teljességében, és megvizsgálni, kinél milyen területet aktiválnak együttesen a bolygók.

Február 7-én lép át a Merkúr a Halakba, ezzel új erők aktiválódnak, és hamarosan az ötös fogat kemény magjai is mind követik majd a Merkúrt. Jó ha tudjuk, hogy a Merkúr a Halakban sokat fog időzni, hiszen itt kezdi meg ez év első retrográd tartózkodását... 

A február és március hónapban sok jelentős változás lesz, amire oda kell figyelni, pl. Szaturnusz, Neptunusz végleg a Kosban folytatják, ez korszakváltó konstelláció, továbbá ezzel egyidejűleg Nap és Holdfogyatkozások előtt állunk. Erről részletesen február 9-én, vasárnap délelőtt tartok online előadást.

Jegyek hamarosan elérhetők a webshopban.

Nem mondok azt hiszem azzal újat, hogy az idei év legnagyobb kihívása az, hogy képesek legyünk a személyiségünk, identitásunk átalakítására, a régi énünkről leválni és az új, emelt rezgéssekkel az új személyiségünket létrehozni. A régi rezgéssel már nem működnek bizonyos hitrendszerek, elképzelések, tanítások. A régiről való leválás pillanata ma...

A telihold a Bikában lesz november 19-én, amely egyben egy részleges holdfogyatkozással esik egybe. Ezzel kezdetét veszi az eklipsz szezon, a holdfogyatkozást egy napfogyatkozás követi december 4-én, ami a Nyilasban lesz. A fogyatkozások mindig nagy szerepet játszanak a világ eseményeinek alakulásában, jelentős fordulópontok, hatásuk hosszabb ideig...

A Skorpió újhold segíthet visszatalálni önmagamunkhoz, ahhoz, akik mindig is voltunk. A hatalmas energiák, amelyek hatnak az újholdra kioldó, tisztító erejűek, támogatják a test, az elme és lélek megtisztulását, megújulását sejtszinten. A Skorpió jegyében az információk sejtszinten tárolódnak, ezért fontos, hogy minden elraktározott negatív...