A Merkúr irányváltása megkavarta az energiákat, amelyek május-június óta beragadtak az egyoldalúság valamelyik serpenyőjében. Rendkívül fontos, hogy megértsük a valódi egyensúly fogalmát, felismerjük a saját magunkban dúló ellentéteket és azt kibékítsük. A mindannyiunkban ott rejlő végleteket felszínre hozta a Merkúr irányváltása az elmúlt...
Nem megszokott terepen járunk
…a megszokásokat érdemes elengedni, és nyitottan alkalmazkodni a változáshoz...
A befagyott Balaton ritka és új élményeket adhat sokunknak. Pont úgy, ahogyan az az 5 bolygó is, amely néhány napja még a Bakban tömörült, mostanra már kiegészülve újra ötös fogatként hasítanak tovább a Vízöntőben, mivel a Mars is velük tart holnaptól.
Erről a tömörülésről azért is a Balaton jutott az eszembe, mert ritka, hogy befagyjon, hogy korizni lehessen rajta, nem szokványos, amire gyorsan kell reagálni, ki tudja meddig lehet, nem mindennapi, nem kiszámítható és mondhatni nem egy normális állapot, amit most ki lehet használni. Nem automatikusan mindenkinek. Amiket most felsoroltam, ezek a jelzők mind a Vízöntők sajátjai, amit az itt áthaladó bolygók a maguk módján felerősítenek.
Mit is üzenhet ez szimbolikusan nekünk? Menj fel a jégre, és majd kiderül, mit tudsz? Nem egészen erre gondoltam, de akár még ez is lehetne, hiszen az egyik alapvető cél most, hogy maradj talpon, mind fizikailag, lelkileg és egzisztenciálisan. És ez a mostani időszakban nagyon fontos, hiszen a válság, az egzisztenciális szorongás a jövővel kapcsolatban össztársadalmi szinten itt van, fokozódik. Szóval csúszós a jég... óvatosan.
A Vízöntő jövőorientált jegy, így nagyon erős fókuszt kap, hogy foglalkozzunk a jövőnkkel, és lássunk előrébb. "Haladjunk, haladjunk" - nagyjából ezt szajkózza a Vízöntő belülről, és aki megragadt vagy túlélő módban volt sokáig, azoknak feszült időszak lehet, nyomás alá helyezheti őket, mert sok mindent újra kell értelmezniük.A Bikák, Oroszlánok, Skorpiók és a Vízöntők egyike sem szereti a változást, alapvetően rugalmatlan jegyek ellenállóak, ám ha mégis változtatnak akkor azt nem sietik el, de ha megteszik, az végleges. Sokuknál most eljöhet a változtatás ideje.
Az öt bolygó nyomása leginkább őket triggerelhetik kényszerű elmozdulásra, de természetesen az egész horoszkópot kell értékelni a maga teljességében, és megvizsgálni, kinél milyen területet aktiválnak együttesen a bolygók.
Február 7-én lép át a Merkúr a Halakba, ezzel új erők aktiválódnak, és hamarosan az ötös fogat kemény magjai is mind követik majd a Merkúrt. Jó ha tudjuk, hogy a Merkúr a Halakban sokat fog időzni, hiszen itt kezdi meg ez év első retrográd tartózkodását...
A február és március hónapban sok jelentős változás lesz, amire oda kell figyelni, pl. Szaturnusz, Neptunusz végleg a Kosban folytatják, ez korszakváltó konstelláció, továbbá ezzel egyidejűleg Nap és Holdfogyatkozások előtt állunk. Erről részletesen február 9-én, vasárnap délelőtt tartok online előadást.
Jegyek hamarosan elérhetők a webshopban.
Az elképzeléseid a világról, az emberekről általánosságban meg fognak változni. A Merkúr idén utoljára vált hátráló mozgásba a Mérleg jegyében szeptember 27-én. Februárban a Vízöntőben, május-június hónapban az Ikrek jegyében haladt visszafelé. A különbség a korábbiakhoz képest az, hogy a Merkúrnak itt van a legnagyobb ereje, hogy a...
A Telihold egy nagyon misztikus és spirituális nakshatrában lesz, a Halak jegyében található Uttara Bhadrapadában. A nakshatra szimbóluma a víz alatti kígyó, az ősi bölcsesség kígyója, ami az átlagnál bölcsebb embereket jelez, akiknek az éleslátásukat, műveltségüket, tudásukat egy magasabb és nem materiális célok szolgálatába kell állítani.




