Októberi energiák 2. - Forduló bolygók, forduló helyzetek 

2021.10.09

Több bejegyzésben is írtam, hogy az október lesz az évnek egy jelentős fordulópontja minden tekintetben. Hat retrográd bolygóval futottunk neki az október hónapnak, amiből a hónap második felére már csak kettő marad. Röviden ez azt jelenti, hogy ahogyan a bolygók irányt váltanak - hátráló mozgásból előre, ugyanúgy az éltünkben is irányváltások jönnek, csavarnak rajta egyet a bolygók képletesen. Ez a "csavarás" nem jár feszültségmentesen, ilyenkor jelen van a bizonytalanság, a  frusztráltság.

Kiégések, égések - Mars égetett

A Nap közelében haladó bolygók úgynevezett égetettség alá kerülnek, a Nap felégeti az adott bolygó erejét. Minél közelebb kerül a bolygó a Naphoz, annál súlyosabb lesz az égés. A Mars hetek óta tartani tudja a lépést a Nappal, és ezekben a napokban érnek össze a legjobban, és szenvedi el a legsúlyosabb égést, amihez a retrográd Merkúr is csatlakozik okt. 8-12-e között. Az égetettség kedvezőtlen hatásnak számít, mivel megfosztja az adott bolygó kedvező hatásától. Nemrég hallottam, hogy például a növények ilyenkor összeszedhetnek betegségeket, és ebben lehet igazság. Amióta az égetettség fennáll (kb. szept.22-től okt. 27-ig) sokkal többen betegszenek meg (megfázás, láz, gyulladásos folyamatok), vagy szenvednek el balesetet, legyengülnek, mert a fizikai test, az immunrendszer ilyenkor gyenge. Nemcsak embereknél, állatoknál is.

Merkúr égetett

A másik bolygó, a Merkúr, amely szintén most égetett, jelezhet mentális bizonytalanságokat, a kommunikációban nehézségeket, vakságot egy adott helyzetben. És mivel ez a vakság szimbolikusan jelen van amig a Mars nem távolodik el a Naptól legalább 6 fokra (kb. október 27.), nagyon fontos az őszinteség, az együttérzés, mert ez az egyedüli "eszköz" vagy "orvosság" a vakság ellen, hogy valódi látáshoz eljussunk.

A Mérleg jegyében járó Nap, Mars és retrográd Merkúr a kapcsolatokban és az egyensúlyteremtésben játszik jelentős szerepet, több a feszültség, a konfliktus helyzet, a megbillenés a feltáruló egyensúlytalanságok, mérgező helyzetek miatt. Erről részletesebben már írtam.

Megvesztegethetőség - Nap-Mars Plútó kvadrát.

Október 17-én a Nap a Plútó kvadrátjába kerül, majd a Mars is követi - hiszen égetett a Nap által, 21-22-én válik egzakttá a Mars-Plútó kvadrát. További krízis helyzetekre, kényszerhelyzetekre utalhat, ahol jelen van a kényszerítő, félelemkeltő hatás. Sokszor tapasztaltam azt, hogy a plútói hatás alatt valamilyen hármas felállás hoz konfliktushelyzetet. Egyik, aki megteheti, a másik akivel megteheti és a harmadik, a bűnbak, aki végül magára hagyja a másik kettőt. Keményebb fellépések szükségességét jelezheti, ha igazságtalanul vagy ellenségesen bánnak veled. Az sem ritka, amikor az egyik szónokol demagóg módon a másik érdekeiről, hogy közben a saját céljait megvalósíthassa. Legyünk óvatosak, kinek a befolyása alatt cselekszünk ezekben a napokban! A Plútó a tisztességtelen eszközöket, energiákat, mérgező hatásokat jelenti, a Marssal és a Nappal találkozva pedig a gyenge jellemű embereket, a megvesztegethető és a megvásárolható embereket. Pozitív hatásaként segíti egy adott helyzetből való  továbblépést, hogy minél több nyereséget és sikert érj el a megtett erőfeszítéseidnek köszönhetően.

Wake up call - az utolsó ébresztő figyelmeztetés! 

Ha valami nem úgy megy, ahogyan azt korábban gondoltuk, olyan dolgok történnek, amelyekre nem számítottunk, akkor tekintsük az októberi energiákat utolsó figyelmeztetésnek, ébresztőnek, amely arra sürget, hogy indulj el, változtass a motivációdon, és azon az úton, amin eddig haladtál, nem menj tovább! A Plútó október 6-án, a Szaturnusz 11-én indul előre, majd 18-án a Jupiter és a Merkúr is előre indul. Az irányt váltó bolygók keresik a megfelelő irányt, hogy elinduljanak. Te is találd meg! Innentől nincs visszaút csak előre!


*Az égetettség kezdetének vehetjük szept 20-át, amikor a vulkán kitört a La Palma szigeten, az aktivitás azóta sem szűnik, ahogy az égetettség sem.

. . . 

!ÚJ! Horoszkópelemzés Klub! Beszéljünk róla többet!
Az októberi hatások 1. - Eljött az idő, hogy az egyensúly helyreálljon - Mérleg Merkúr (+retrográd)
Merkúr retrográd - Fordulatok a kapcsolatokban