Nem megszokott terepen járunk

2026.01.22

…a megszokásokat érdemes elengedni, és nyitottan alkalmazkodni a változáshoz...

A befagyott Balaton ritka és új élményeket adhat sokunknak. Pont úgy, ahogyan az az 5 bolygó is, amely néhány napja még a Bakban tömörült, mostanra már kiegészülve újra ötös fogatként hasítanak tovább a Vízöntőben, mivel a Mars is velük tart holnaptól. 

Erről a tömörülésről azért is a Balaton jutott az eszembe, mert ritka, hogy befagyjon, hogy korizni lehessen rajta, nem szokványos, amire gyorsan kell reagálni, ki tudja meddig lehet, nem mindennapi, nem kiszámítható és mondhatni nem egy normális állapot, amit most ki lehet használni. Nem automatikusan mindenkinek. Amiket most felsoroltam, ezek a jelzők mind a Vízöntők sajátjai, amit az itt áthaladó bolygók a maguk módján felerősítenek. 

Mit is üzenhet ez szimbolikusan nekünk? Menj fel a jégre, és majd kiderül, mit tudsz? Nem egészen erre gondoltam, de akár még ez is lehetne, hiszen az egyik alapvető cél most, hogy maradj talpon, mind fizikailag, lelkileg és egzisztenciálisan. És ez a mostani időszakban nagyon fontos, hiszen a válság, az egzisztenciális szorongás a jövővel kapcsolatban össztársadalmi szinten itt van, fokozódik. Szóval csúszós a jég... óvatosan.

A Vízöntő jövőorientált jegy, így nagyon erős fókuszt kap, hogy foglalkozzunk a jövőnkkel, és lássunk előrébb. "Haladjunk, haladjunk" - nagyjából ezt szajkózza a Vízöntő belülről, és aki megragadt vagy túlélő módban volt sokáig, azoknak feszült időszak lehet, nyomás alá helyezheti őket, mert sok mindent újra kell értelmezniük.A Bikák, Oroszlánok, Skorpiók és a Vízöntők egyike sem szereti a változást, alapvetően rugalmatlan jegyek ellenállóak, ám ha mégis változtatnak akkor azt nem sietik el, de ha megteszik, az végleges. Sokuknál most eljöhet a változtatás ideje. 

Az öt bolygó nyomása leginkább őket triggerelhetik kényszerű elmozdulásra, de természetesen az egész horoszkópot kell értékelni a maga teljességében, és megvizsgálni, kinél milyen területet aktiválnak együttesen a bolygók.

Február 7-én lép át a Merkúr a Halakba, ezzel új erők aktiválódnak, és hamarosan az ötös fogat kemény magjai is mind követik majd a Merkúrt. Jó ha tudjuk, hogy a Merkúr a Halakban sokat fog időzni, hiszen itt kezdi meg ez év első retrográd tartózkodását... 

A február és március hónapban sok jelentős változás lesz, amire oda kell figyelni, pl. Szaturnusz, Neptunusz végleg a Kosban folytatják, ez korszakváltó konstelláció, továbbá ezzel egyidejűleg Nap és Holdfogyatkozások előtt állunk. Erről részletesen február 9-én, vasárnap délelőtt tartok online előadást.

Jegyek hamarosan elérhetők a webshopban.

Azt hiszem a 2020-as év számos ember életében hozott kompatibilitási problémákat. Az enyémben biztosan. Nagyon kellett már egy upgrade (frissítés). A 2020-as év kétségkívül már történelem, és amit megéltünk, az is bevonul a személyes történelmünkbe. Engem elengedni tanított meg ez az év. Pontosabban változni. Az idei évem egy történetben így néz ki...

A védikus asztrológia rendszerében a Mars elérte a Halak utolsó fokát, és december 24-én átlép a Kosba, ahol február 22-ig lesz. Amikor egy bolygó vizes jegyből tüzes jegybe lép át, minőséget vált, ilyenkor erőteljes karmikus hatások érvényesülnek, múltbeli érzelmi kötődéseinket megbolygathatják. A Mars a saját jegyébe készül belépni, a Kos...

Az év legkiemelkedőbb időszakához érkeztünk, nagy az égen a mozgolódás, nagy fordulópontok napjait éljük. A rádióbeszélgetés során röviden érintjük a Betlehemi csillagállást, amely a Nap Bak jegyébe lépése napján válik teljesen pontossá, december 21-én, és ez a nap a téli napforduló napja is.

Share