Az illúziók elvesztése, a realitások meglátása sokba kerülhetett és fájdalmas folyamatokkal, leválásokkal szembesíthettek 2019-ben, miközben a valódi emberi természet egyre jobban megnyilvánulhatott. Az ellentétes ideológiák kiütközése (a tisztelet és az elfogadás hiánya, a kapzsiság, az irigység és a hatalomvágy pusztító folyamatokat indított...
Nem megszokott terepen járunk
…a megszokásokat érdemes elengedni, és nyitottan alkalmazkodni a változáshoz...
A befagyott Balaton ritka és új élményeket adhat sokunknak. Pont úgy, ahogyan az az 5 bolygó is, amely néhány napja még a Bakban tömörült, mostanra már kiegészülve újra ötös fogatként hasítanak tovább a Vízöntőben, mivel a Mars is velük tart holnaptól.
Erről a tömörülésről azért is a Balaton jutott az eszembe, mert ritka, hogy befagyjon, hogy korizni lehessen rajta, nem szokványos, amire gyorsan kell reagálni, ki tudja meddig lehet, nem mindennapi, nem kiszámítható és mondhatni nem egy normális állapot, amit most ki lehet használni. Nem automatikusan mindenkinek. Amiket most felsoroltam, ezek a jelzők mind a Vízöntők sajátjai, amit az itt áthaladó bolygók a maguk módján felerősítenek.
Mit is üzenhet ez szimbolikusan nekünk? Menj fel a jégre, és majd kiderül, mit tudsz? Nem egészen erre gondoltam, de akár még ez is lehetne, hiszen az egyik alapvető cél most, hogy maradj talpon, mind fizikailag, lelkileg és egzisztenciálisan. És ez a mostani időszakban nagyon fontos, hiszen a válság, az egzisztenciális szorongás a jövővel kapcsolatban össztársadalmi szinten itt van, fokozódik. Szóval csúszós a jég... óvatosan.
A Vízöntő jövőorientált jegy, így nagyon erős fókuszt kap, hogy foglalkozzunk a jövőnkkel, és lássunk előrébb. "Haladjunk, haladjunk" - nagyjából ezt szajkózza a Vízöntő belülről, és aki megragadt vagy túlélő módban volt sokáig, azoknak feszült időszak lehet, nyomás alá helyezheti őket, mert sok mindent újra kell értelmezniük.A Bikák, Oroszlánok, Skorpiók és a Vízöntők egyike sem szereti a változást, alapvetően rugalmatlan jegyek ellenállóak, ám ha mégis változtatnak akkor azt nem sietik el, de ha megteszik, az végleges. Sokuknál most eljöhet a változtatás ideje.
Az öt bolygó nyomása leginkább őket triggerelhetik kényszerű elmozdulásra, de természetesen az egész horoszkópot kell értékelni a maga teljességében, és megvizsgálni, kinél milyen területet aktiválnak együttesen a bolygók.
Február 7-én lép át a Merkúr a Halakba, ezzel új erők aktiválódnak, és hamarosan az ötös fogat kemény magjai is mind követik majd a Merkúrt. Jó ha tudjuk, hogy a Merkúr a Halakban sokat fog időzni, hiszen itt kezdi meg ez év első retrográd tartózkodását...
A február és március hónapban sok jelentős változás lesz, amire oda kell figyelni, pl. Szaturnusz, Neptunusz végleg a Kosban folytatják, ez korszakváltó konstelláció, továbbá ezzel egyidejűleg Nap és Holdfogyatkozások előtt állunk. Erről részletesen február 9-én, vasárnap délelőtt tartok online előadást.
Jegyek hamarosan elérhetők a webshopban.
2019 a Tűz és Víz éve volt. Az év utolsó napjaiban érdemes egy kicsit visszaemlékezni. A december 28-i év végi előadáson a védikus jelképrendszert segítségül hívva egy rövid visszatekintőt készítettem. Ebből következik egy kis részlet és egy nagyon pici betekintő a jövő évről...
A teli napforduló elérkeztével egyre több lesz a fény, a remény. A napfogyatkozás - ami egyben egy újhold a Bakban, nagy erejű változásokat jeleznek és fontos fordulópont.




