Telihold a Hastában (védikus) 2021.03.28

2021.03.26

Telihold lesz március 28-án a Hasta csillagképben. Szimbóluma a kéz, ami azt jelképezi, hogy segít a vágyainkat kézzelfoghatóvá tenni. Hasta istensége Savitar (vagy Nap), aki az isteni szavak, a mantrák felett uralkodik. Eredeti értelemben a mantra ismételgetése valamilyen spirituális változást mozdít elő az elme felszabadítására. A mostani telihold is a változást mozdítja elő, segíthet, ha megtisztítjuk a szívünket és az elménket a negatív érzésektől és használjuk a szavak erejét.

A szavaknak megvan az ereje, hogy pusztítsanak és gyógyítsanak. Amikor a szavak igazak és kedvesek, meg tudják változtatni a világunkat. (Buddha) 

A Holddal szemben mindig a Nap áll teliholdkor, amely ebben az esetben az Uttara Bhadrapadában áll, szimbóluma a halotti máglya, ami a halál témáját hozza és a tüzet, amivel a lélek megtisztul. A Vénusz szintén itt áll a Halak jegyében, ahol az isteni kapcsolatot és a tisztaságot keresi. A tűz tisztitó ereje a kapcsolatokat is tisztítja. A szeretethez való hozzáállás megváltoztatása a helyzetünket is megváltoztatja. Amikor azonban a félelem energiái megbénítanak, akkor az ítélőképességünket is elveszítjük, és a zűrzavar energiái további zűrzavart teremtenek. A bennünk rejlő elfojtások telihold idején jobban felerősödhetnek. A Jupiter hatása enyhítheti és békéssé teheti ezeket a napokat, elősegítve a tisztánlátást. Az, hogy ki hogyan birkózik meg vele, saját mentális és fizikai állapotán is múlik. 

A tűz általi jelképezett tisztító folyamatok már két héttel korábban elindultak a március 13-i újholdnál, ami a Purva Bhadrapadában volt, ennek a szimbóluma is a halotti máglya. Mindkettő a tűzhöz, a hőhöz, a halálhoz kapcsolódik, egy út végéhez érését jelzi. A tovább lépéshez a spirituális ébredés szükséges, ennek folyamatát indította el az újhold. A mostani teliholdat tekinthetjük egy rendkívül fontos válaszútnak, hiszen kétségtelenül egy út végéhez értünk, annak legmagasabb pontjához, és két hét múlva megkezdődik egy új szakasz a következő újholdnál. Hogy milyen emberi kapcsolataink lesznek a jövőben, azt a mostani döntéseink befolyásolják. 

Ha a kezeinket ökölbe szorítjuk, bokszolhatunk, harcolhatunk egymással. A kéz azt is jelképezheti, hogy megragadjuk a dolgokat a lelkiismeretünk szerint. Ha pedig kinyújtjuk a tenyerünket, akkor elengedhetjük mindazt, amikhez ragaszkodtunk, amiket az ellenőrzésünk alatt akartunk tartani a bizonytalanság miatt. Legyünk nagyon körültekintők a telihold körüli napokban, a lopások és a csalások, adathalászatok száma is megnőhet. Ezek sem idegenek a "kezektől".

Teliholdkor az energiák magasan áramlanak, csúcson járnak, nagyszerű lehetőség az elengedésre, a megszabadulásra. A legnagyobb küzdelem, a nagyon mélyben lévő negatív minőségeket, félelmeket elengedni. Mivel a Nap isten uralja a teliholdat, a teremtő erőt, az életerőt uralja, támogatja, hogy egy új életet indítsunk, változást teremtsünk a gondolatainkkal, a szavainkkal, a szívünkkel. Válaszút előtt vagyunk, ahol a vágyak vagy elrabolnak és újabbakat teremtünk, vagy felébredünk az illúziók hálójából.

A Nap jelképzete tűz tisztító erejével gyógyulhatunk is. A lázas állapotok is egy tisztulási folyamat része, annak jelzése, hogy valamilyen kórós folyamat zajlik a testben, és a tudatunkban. A telihold belobbanthatja a betegségeket és a lázas állapotokat. Mielőbbi teljes gyógyulást kívánok azoknak, akik most mennek ezen keresztül és küzdenek az egészségükért!

Ahogy a világ se fog visszarendeződni olyanná, amilyen volt, úgy a kapcsolataink sem fognak már úgy működni ahogy eddig. 

Ezen érdemes elgondolkozni.


Németvölgyi-Nagy Renáta, asztrológus