
Szakmai hátterem
Németvölgyi-Nagy Renáta
Csillagok fényei vezetnek minket keresztül a sötétségen át az igaz út felé. A belső fény, amit megtanulunk felismerni a megvilágosodás útja felé terel... Kint a csillagok..., bent a belső tudatosság fénye ragyogjon!

Lassan 30 éve tanulmányozom az asztrológiát. A nyugati asztrológiával kezdtem Égető-Szabó János transznacionális asztrológiai iskolájában. A tudásom bővítése, mélyítésé érdekében kezdtem el intenzíven tanulmányozni az asztrológia ősibb, védikus gyökereit és filozófiáját 2020-tól. Az asztrológiára úgy tekintek, mint szemléletmódra és mint istentől kapott tudásra. Kötődésem a nyugati asztrológiával továbbra is erősen megmaradt, mind a védikust, mind a nyugatit együttvéve szívvel-lélekkel használom, tanulmányozom az önjobbítás és mások segítése érdekében.
A védikus asztrológia (jyotish) útján Geoffrey Pearce tanárom indított el 2010-2017 között, aki a londoni BAVA (British Association for Védic Astrology) egyik alapító tagjaként és a The School of Philosophy tanáraként évente többször járt Magyarországon a Gyakorlati Filozófia Iskola meghívásából. Tudását kis csoportos foglalkozásainkon adta át, aminek részese lehettem. Tanárommal ma is jó és aktív a kapcsolatom.
Időm nagy részét kutatással, tanácsadással, írással és tanítással töltöm. Első könyvem 2018 decemberében jelent meg a Retrográd bolygók - karma, látszat valóság címmel, amelyet több éves kutatás előzött meg. A retrográd bolygók továbbra is a kiemelt kutatási területem egyike.
Az asztrológia nekem = Önismeret minden szinten. A konzultációkon ezt a szemléletet képviselem:
Csak akkor tudunk igazán elakadni, ha elveszítjük a kapcsolatot önmagunkkal. Továbblépni a sorsunkban lévő dolgok feltárásával, mélyebb összefüggések rálátásával lehet, amihez kiváló eszköz az asztrológia. Nem azért tárjuk fel, hogy tudd a jövőt, hanem azért, hogy ne tévedj el a jelenben. A történések sok félék lehetnek, ezért sem eseményeket, hanem irányokat mondok el.
