Előadás anyaga a 2020 az Hold évéről

2020.08.28

Az év kétharmadán túl vagyunk, és arra gondoltam, hogy nézzünk bele a 2020-as évről tartott előadás prezentációjába! Sajnos használható videofelvétel nem készült az előadásról, de sokan, akik ott voltatok bízom benne, hogy vissza tudtok emlékezni majd a diák alapján, amelyek önmagukban is beszédesek.

Az előadás két részből állt - a 2019-es évről is volt szó, mivel párban kell vizsgálni a  2020-szal. Ezért a már korábban elhangozottak "ismétléseként" láthattok diákat a Szaturnusz-Plútó konstelláció lényegéről, amellyel 2020-ban is hatással van.

Újdonságként a védikus asztrológia szimbólumrendszerét hoztam be a 2020-as év mélyebb megértéséhez, elsősorban a Szaturnusz Uttara Ashada nakshatrába lépésének hatásait bemutatva. Mivel az  Uttara Ashada nakshatra a legmagányosabb jegy mind közül, előre vetítette, hogy a 2020-as év magányos év. Egyik szimbóluma pedig a deszka ágy. A kemény ágyban alvás azt jelzi, hogy feladják a vágyakat és igényeket, és egyszerűen élnek. Az alvás szükséges ahhoz, hogy elménket megnyissuk a magasabb szférákkal való kapcsolódás felé. A Szaturnusz itt arra tanít 2020-ban, hogy az érzésekből megszerezhető örömök helyett vissza kell vonulni az egyszerűbb élet felé. Le kell tenni az egót, és a magasabb tudatossággal kapcsolódni, hogy kiemelkedővé vallhassunk.

Védikus kezdő asztrológia csoportot indítok online szeptember 17-től 12 héten át. Lehet majd tovább folytatni a haladó szinttel. Részletek itt. 

Év végi előadásból részlet a 2019-es évről - youtube (védikus)