Irányváltásban a bolygók - a tökéletesség elengedése

2023.01.18

A TÖKÉLETESSÉG ELENGEDÉSE

Tisztul a kép a tervekben, célokban, munkában, változnak a prioritások. Sorra indulnak előre a bolygók, a Mars 12-én már megmozdult, a Merkúr 18-tól és az Uránusz 23-tól megy előre, nyerik vissza erejüket. Ezek az együttes bolygó előre-mozdulások nagy kimozdulást és fokozódó energiákat jeleznek. A bolygók irányváltásai jelzik egy korábbi helyzet megváltozását. A Mars esetén a hozzáállásban, motivációban, a Merkúrnál a gondolkodásban, az Uránusznál pedig új váratlan megnyilvánulásban, elszakadásban, új, egyedi utakra lépéseket. Összességében  mondhatjuk azt is, hogy megfordul a szélirány, vagy unalmassá válik a régi. Kiderül, melyek az életképes tervek és melyek, amelyekbe már nem érdemes energiát belefektetni, mert visszahúznak régi állapotokba vagy már kevésbé hatékony, esetleg elvesztette szerepét, funkcióját.

Mialatt a Merkúr a Bakban jár sokkal több figyelem esett a karrierre, a státuszra, a szakmaiságra. A Baknak nagyon fontos a jó hírnév, ezért nagy odafigyelést igényel, hogy mihez adjuk a nevünket, illetve, hogy hogyan fejezzük ki szakértelmünket. A Merkúr február 11-én hagyja el a Bak jegyét a Plútó együttállásában.

A Bak jegy emellett erősen kapcsolódik a szülőséghez, a felnőtt, érett viselkedéshez és a felelősség vállaláshoz, és mivel ez a jegy tele van hatalmas elvárásokkal, maximalizmussal, ezért a kimondott és kimondatlan elvárásoknak való megfelelés komoly mentális stressz és konfliktus forrása lehetet és lehetett az elmúlt három hétnek, mialatt a Merkúr hátráló (december 28-tól) mozgásban volt, felerősítve a hajlamot azoknál, akiknek ez egy erős hozott mintája.  A Túlkontrollálásról nem is beszélve! Sokszor jeleznek olyan időszakokat a hátráló mozgásban lévő bolygók, amelyek a belső válságainkra, rögzült sémáinkra világítanak rá. A Bak Merkúr esetében a túlkontrollálás - magát és másokat - a leggyakoribb probléma forrása. 

A retrográd Mars esetén gyakori, hogy azt hisszük, tudjuk az igazságot, tudjuk mi a helyes helyzetmegoldás, és ez a viselkedés okozza a konfliktusok elmérgesedését vagy a robbanó pontra, szakításra kerülését úgy, hogy nem is észleljük, hogy pont ennek a viselkedésnek az üzenete az, ami önmagában a konfliktust generálja.

Minden retrográd időszak hatalmas tapasztalást és fejlődési lehetőséget rejt, hogy felismerjük, hol és mikor keveredünk bele a saját egónk csapdájába. Hol hisszük azt, hogy mi a helyes, hol jelennek meg a kételyeink, ha elveszítjük az irányítást valami felett. A Bak jegyben járó Merkúr a túlzott elvásásaink és a kritikusság csapdájába ejthet, ami frusztrációt, önmagunkkal szembeni elégedetlenség érzést, bántást gerjesztheti, ha mereven ragaszkodunk a tökéletességhez, a saját elképzeléseinkhez, és nem vagyunk képesek meglátni és tisztelni mások igyekezetét vagy profizmusát, elismerni teljesítményüket vagy csak egyszerűen saját belső szükségleteinket. Jó időszak a mostani, hogy tovább lepjünk, felismervén mindazt, ami akadályozott eddig, illetve hol és miben nem vállaltunk személyesen elég felelősséget. Ne felejtsük el, hogy mások viselkedését nem lehet megváltoztatni. Megváltoztatni csak a saját személyiségünknek egy részét lehet, ahhoz is sok-sok kemény tudatos önismereti munka kell. Éljünk a változás lehetősségével!

Mindazok a dolgok, tervek, helyzetek, amikben esetlegesen bizonytalanok voltunk eddig, a bolygók előre indulásával fokozatosan tisztulhatnak, körvonalazódhatnak és jó érzéssel tölthetne el, ha már látod a határozott célt, ami felé haladni kívánsz.  


Az itt leírtak általános érvényűek. Egyéni horoszkópelemzés bejelentkezés alapján történik. Részleteket itt találsz.

Tipp: Tanulj asztrológiát, tanulj magadról és a sorsodról! Védikus kiscsoportos kezdő csoportot indítok január 23-tól. online.