Víz és tűz, múlt és jövő, ki merre tart? Újhold a Rák 29.fokán - védikus

2023.08.16

A Víz és tűz két olyan elem, amelyek együttesen a végleteket és az összeférhetetlenséget képviselik. A természeti erők pusztító hatásait tapasztaljuk a világban már egy ideje. A mai újhold gandanta pontra esik a Rák 29. fokára, amely egy nehéz pontnak számít a védikus asztrológiában. A víz és tűz jegyek találkozásában jön létre, és a két elem nem fér meg egymás mellett. Ezért a mostani újhold felszínre hozhatja azokat a fájdalmas helyzeteket, tulajdonságokat, régi múltbeli mintákat, amelyek már nem illenek bele az életünkbe, maradásuk feszültséget illetve összeférhetetlenséget, megrekedést okoznak. A gandantát karmikus csomónak hívják, mivel itt régi karmák felgyülemlettek, amelyekkel szembe kell nézni, hogy feloldhassuk őket, amit ebben a holdhónapban meg is tehetünk - különösen azokra lehet intenzív hatással, akiknek itt bolygójuk áll. A lelki fejlődésünkben globálisan is egy rendkívül erős utazásban veszünk most rész, még akkor is, ha nem látjuk még a végét.

A Hold egy hónapban háromszor is áthalad ezeken a gandanta pontokon, nem mindegyik vált ki erős hatást. A mostani újhold azonban igen kiemelt, mivel az újholddal együttáll a hátráló Vénusz is, amely mind a Napnak, mind a Holdnak ellensége, szóval kiváló alkalom a tudatosságunk fejlesztésére az augusztus 16-i újhold, amely az Ashlesha nakshatrában jön létre, amely a méreganyagokhoz, az intenzív változáshoz és az átalakuláshoz és kapcsolódik.

Az újholddal életünk egy új fejezete kezdődik: a Nap másnap megérkezik az Oroszlán jegyébe, ahol a materiális vágyakra és szükségletek megszilárdítására helyeződik át a fókusz. Ez a holdhónap újjászületést jelképez abban az értelemben, ahogyan a világot anyagi szinten látjuk, viszonyulunk hozzá, és nemcsak megélhetési, fenntartási szinten, hanem szakmai téren is, ahogyan képviseljük magunkat. Ez egy királyi jegy, ne felejtsük el, urald megfelelően az erőidet! Fontos időszak ezen témák újragondolása és egy új szellemiség kialakítása. 

Az Oroszlán és Nyilas aszcendensek lelki értelemben egy nagyobb átalakuláson, változáson mennek keresztül, mivel az újhold is és a retrográd Vénusz is a 12. illetve a 8. házukat érinti, a Kos aszcendenseknél a 4. házat érinti, ahol családi ügyek rendberakását sürgeti. Minden aszcendensnek más és más területét aktiválja az újhold, ezért hatása mindenkinél eltérő, és persze az sem mindegy, hogy éppen milyen bolygóperiódus hatása alatt van valaki. 

Bármely változás, elszakadás, eltávolodás, bizonytalanság mind a jelenlegi tudatossági szintünkben várható lelki fejlődés előszele, nem szabad félni ettől az időszaktól. A Vénusz fél évet tölt el számára kedvezőtlen jegyekben, ami május 31-től kezdődött el, így a vénuszi témák, mint a kapcsolatok, házasságok, pénzügyek, önbecsülés, odaadás, szeretet szenvednek, és sok bennük a bizonytalanság, elbizonytalanodás. A Vénusz a Rákba belépve ellenséges jegybe került május 31-től, az Oroszlánban szintén ellenséges jegyben folytatta, majd a Szűzben eléri a leggyengébb pozícióját, mielőtt elérkezne saját otthonába, kényelmi zónájába a Mérlegbe november 30-án. Hosszú az út, míg a Vénusz egyenesbe jön, sok változáson megyünk addig is át, amelynek minden pillanatára tekintsünk úgy, mint egy nagyszerű utazásra, amelynek célja az egyensúlyteremtés és a szeretet minden formájának a megtapasztalása.

Renáta

- - - 

Ha érdekel a védikus asztrológia, szeretnél benne jobban elmélyedni, megismerni a saját születési képletedet, októberben induló új kezdő csoporthoz tudsz még csatlakozni, amelynek részleteit itt találod. Egyéni konzultációra is van lehetőség itt.