Elérkeztünk az év utolsó újholdjához, amely mindig jó pillanat arra, hogy megálljunk, lecsendesedjünk. Különlegessége a mai újholdnak, hogy lezárhatunk egy karmikus kört. Ott, ahol a lojalitásunk túl sok energiát elvitt és a saját életünkre nem sok erőnk maradt, ki lehet most szállni ezekből a karmikus összefonódásokból.
Nyugati Asztrológia Blogom
Rádióinterjú a Nyilas jegyről
Ebben a cudar, őszi-téli időben egy optimista jegyet, a Nyilast beszéltük ki Anitával, ahogy szoktuk.
A bolygók fináléban - decemberi ízelítő
A 2020-as év fináléjában rendkívül erős bolygóhatásokat láthatunk. Az idei év slágere a Szaturnusz-Plútó együttállás volt, aminek hosszú időre búcsút mondhatunk. A cél az volt, hogy felismerjük és leszámoljunk mindazzal, ami már nem működőképes az életünkben. Nemcsak a bolygók búcsúznak 2020-tól, sok emberi kapcsolatban is búcsúzásás történt és...
Amikor a Hold már annyira dagad, hogy már nagyobbra nem is tud, jelzi, hogy valami hasonlóképpen "dagad" és készül kikerekedni, teljessé válni az életünkben. A telihold előtti két-három nap éppen ezért mindig nagyon intenzív, sokakban megnő a feszültség, a nyugtalanság, az érzelmi felfokozottság. Az Ikrek jegyében (8.fok) november 30-án létrejövő...
A Mars célja - különösen a Kos jegyében haladva az, hogy határozottabbá váljunk céljainkban, képesek legyünk lépni egyet előre az életünkben. Egy igazán erőteljeset. Az tud igazán előre lépni ezekben az időkben, akik akarják a változást. Nem másoktól, hanem a maguk erejéből. A retrográd időszak leginkább önmagunkra helyezte a fókuszt,...
Tudhattad volna - A Merkúr előre indult
A Merkúr november 3-i irányváltása az, amely kő keményen jelzi, hogy egy útelágazáshoz érkeztünk. Valami ilyesmi érzésekkel és felismeréseket hozva: "-Persze, hogy tudtam, de nem sejtettem!" stílszerűen idézve az Oscar c. filmből. Lehet reménykedni, de ez most nem egy gördülékeny helyzet, ahogyan azt a világi események is jelzik. A Merkúr az elmúlt...
Teliholdkor találkozhatunk azzal az elnyomott oldalunkkal, amelyikkel kevesebbet törődtünk. Például az önbecsülésünkkel. Érzelmi szükségleteinket a Hold jelöli, amely most a Bika jegyében felerősítheti nemcsak a partnerünk fizikai közelségére való vágyunkat, hanem az örömökre, az élvezetekre, a testiségre és az anyagiakra is. A Bika teliholdnál...
Az előttünk álló holdhónap nagyszerű időszak, hogy visszatekintsünk és megoldásokat keressünk azokra a kapcsolatokra, amelyekben nem éreztük jól magunkat, ahol képletesen mondva, csak táncoltunk, de nem élveztük a táncot. Az igazi táncban jelen vagyunk és elfelejtünk minden rosszat. A Mérleg újhold a kapcsolatok és a kompromisszumok témájához is...
Az őszi napsugár talán utolsó meleg simogató sugarait élvezhettük ki szombaton. Ezt a napot én sem itthon a négy fal között terveztem eltölteni egyedül. Tavasszal a hormonok táncolnak, ősszel nem tudom mi, de jön a tél, a sötétség, a befordulás, meg ki tudja mi, kell a töltődés a lelkemnek. Spontán programtervezés, Google, Gödöllői Erdészeti...
Talán véglegesen rájövünk, hogy mire mondjunk igent és mire nemet - Szaturnusz-Plútó előre indult
Az október a Kos teliholddal kezdődött, amely sokakat kibillenthetett a korábbi egyensúlynak vélt állapotból. Ha korábban nem voltunk elég bátrak ahhoz, hogy önmagunk legyünk, túlságosan azonosultunk más emberek elképzeléseivel, akkor a telihold több konfliktus helyzetet tárt fel - többek között, hogy hogyan merjük nyíltan és őszintén kifejezni...










