Vannak, akiket az impulzusaik vezetnek, vannak, akiket a logika, és vannak, akik látják, hogy hova akarnak eljutni. A Bak egy célorientált jegy. Fontos bolygó-állásokhoz érkeztünk, hiszen a Plútó-Szaturnusz együttálláshoz csatlakozott a Vénusz is, amely egyszerre lehet itt erős és gyenge: segíthet kibontakoztatni a tehetségünket, de el is vehet...
Blogom
Kötelező az optimizmus - Jupiter a Bakban
A Jupiter évente új állatövi jegybe látogat, és ezekben az órákban épp készül a Nyilasból a Bak jegyébe átlépni. Az év utolsó heteiben a szerencse bolygója december másodikától már a Bakok mellé áll, ők kapnak egy kis promotálást a következő 1 évre.
November 22-én délután 15:55 perckor (Bp.) beléptünk a Nyilas havába. Macsánszky Anitával ezúttal a Nyilasokat "beszéltük ki", ahogy szoktuk. Ezúttal egy rövidebb változatot halhattok, de a teljes beszélgetést is meghallgathatjátok, ha korán kelők vagytok vasárnap reggel (november 24-én) a dunaújvárosi r24-en. (Reggel 7h és 9 h között.
A Mars hazai vizekre evickél, és november 19-én belépett a saját jegyébe, a Skorpióba. Ebben a jegyben energikusabb és határozottabb a Mars, mint az ingatag és a vitákat gyűlölő Mérlegben, ahol vesztes helyzetből próbált csatát nyerni. Talpra lehet állni a múlt vesztett helyzeteiből. A Mars ugyan vizes jegybe lépett, amely mély érzelmekkel teli,...
Vörös színre váltott a Merkúr
Sajnos októberben rekord számra nőtt a halálos kimenetelű balesetek száma, ezért kiadták az úgynevezett vörös kódot. Mi történik október óta az utakon és az emberekben? Meddig tart ez a rendkívüli balesetveszélyes időszak?
Bűbájos csillagjegyek nyomában - Megvan, milyen varázserő illene hozzátok a horoszkópotok szerint
Már 20 év eltelt, hogy magyar kiadásban kezünkbe vehettük és éjszakákat beáldozva olvashattuk az első Harry Potter könyveket. E különös varázslatos világ és egy pár évvel ezelőtt megírt cikk jutott ma eszembe. Ma, amikor a Hold a Halak jegyében jár, amelyhez a misztika és a fantáziavilág közel áll. Egy kis varázslással ide hoztam nektek,...
A novemberi energiák a hó elején nagyon erőteljesek. A Hold belép a Bak jegyébe, ahol a Szaturnusszal, Ketuval és a Plútóval is találkozik. A Mars kvadrátja a Szaturnuszhoz és a Plútóhoz erőteljes kontroll problémákat jelezhetnek, illetve az akarat kifejtése külső körülmények korlátozásába, akadályokba ütközhet, amely belső frusztrációhoz vezethet....
Skorpió újhold - lelki megújulás
Az újhold előtti napokban érezhető a fáradtság, a kimerültség. Ez már a befelé fordulás időszaka. Skorpió újholdkor a Nap és a Hold is a Skorpió jegyében áll, és a Skorpió energiák mély változásokhoz és lelki növekedéshez segíthetnek hozzá. Az elmúlás és egy új élet kezdetének találkozási pontjához értünk. Az a terület, ahol a születési...
A Skorpió egy valamit nagyon nem tolerál - a hazugságokat. Izgalmas időszak következik. A Merkúr és a Vénusz után a Nap október 23-án belép a Skorpió jelébe.
Kos telihold és az október - rádióinterjú
A teliholdkor magas szinten vannak az energiák. A Mérleg-Kos tengelyen lévő Nap és Hold a bennünk lévő ellentétekre világít rá, különösen a kapcsolatok vonatkozásában. Egyedül vagy együtt, konfliktus vagy elkerülés... ? Önzés vagy megértés? Merre van a cél, van-e cél, van-e szufla hozzá, hogy elinduljunk új utakon egyedül... mennyire tudunk kiállni...